Ügyintézés Magyarhonban

Munkám során sokféle nemzetséggel, típussal, fajtával van szerencsém találkozni, megismer(ked)ni. Eddig nem is volt gond, majd'mindenhol szépen (elfogadhatóan) fogadtak, illetve bántak velem.

Múlt pénteken ismertem meg az érme másik felét. Kint voltam Monoron a Földhivatalba. 8-tól 12 óráig vannak nyitva. 5 db tulajdoni lapot és 5 db térképmásolatot kellett kérjek 5-5 példányban. Szóval össz-vissz 30 papír kellett. 12 előtt pár perccel jutottam a tulajdoni lapokkal foglalkozó ügyintéző asszonysághoz, aki, amikor meglátta a kérelmemet (5x3 tullapra), majd' elájult. Kiborult. Próbálok szó szerint idézni (ezeket mind előttem, hangosan, csaknem ordibálva mondta): "(...) Ezt nem lehet tovább bírni! Ennyi munkát nem lehet megcsinálni! Egy SEGGEL nem lehet ennyi mindent megcsinálni! Én ezt nem vagyok hajlandó tovább csinálni! Ittvannak a Nagyok a Központból, jöjjenek, nézzék meg! Ezt így nem lehet tovább csinálni! (...)" Nnnamondom, essesemmi!

Közvetlen mellettem volt a pénztár is. Utánam a sorban állott egy idősebb férfi, öltönyben, bajuszban, meg ilyesmi. Szóval tekintélyt parancsoló megjelenése volt Neki. Ő állott a pénztárnál. Eccercsak hallom, hogy a pénztáros nőci is kiakad. Ugyancsak próbálok szó szerint idézni: "Ez nem lehet igaz! Ilyen nincs! Ennyi munka, és nincs becsületes felszerelés! Nézzeg, most elromlott a nyomtató" A férfi kérdi tőle, hogy mi a baj? Válasz: "Hát mi lenne?' BESZART a nyomtató, az!!"

Tyűhaj, ez aztán igen! Velem így beszéljen, az egy dolog. De még azzal az emberrel is... Azt hiszem ez már valamivel többet mond el az egyetlen segget, illetve a szar nyomtatót használó ügyintéző nőszemélyekről...