Na helló ismét emberkék (akik még esetleg néha benéznek)!

Elég rég írtam ide... De higyjétek el, nem az én hibám. Annyit dolgoztam az utóbbi időben, mint 6 politikai fogoly. Nem is történt azonkívül túl sok érdekesség. Csak munka, munka és még egy kis munka. Najó, volt ott egy kis ivászat, meg ilyensmi, de ez ott is volt mindig.

Azon tűnődöm, hogy ebben a munkára berendezkedett társadalomban (vagy esetleg ezt a minősítést én találom ki??) az ember igazándiból csak és kizárólag a szabadságán pihen, és ugyanakkor tud élni is (többé-kevésbé) normálisan. Mert a munka közé beiktatott hétvégék csak a fizikai pihenésre alkalmasak leginkább. Az hagyján, hogy fizikailag ki van merülve az ember, de a - szerintem - leginkább fárasztó dolog az "agyilag való lemerültség". Ez az, amit az ember nehezebben tud kipihenni. Egyet alszunk, döglünk kettőt, és a fizikai fáradtság máris elhagyott, de az agyi- (neadj'Isten lelki) kimerültséget nehezebben pótolja, hozza helyre az ember. Ilyenkor nincs kedvem semmire, csak dögleni, tévézni, kibámulni a fejből, és "értelmetlen" dolgokat csinálni. Mondjuk Need for Speed-et játszani.

És most felteszem a (költői) kérdés(eke)t: mit lehet tenni, hogy az ember hamarabb helyrejöjjön az agyilag zokni állapotból? Mit kellene tenni, hogy az ember ne azért éljen, hogy dolgozzon, hanem azért dolgozzon, hogy éljen? Vagy csak én lennék ebben az állapotban??